Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Emma Watson nem szokott ennyire pucér lenni

Nem tudom, miért, de Emma Watson eddig úgy volt a fejemben, hogy ő egy olyan színésznő, akit soha a büdös életben nem fogunk meztelenül látni a mozivásznon. Most azonban utánanéztem kicsit, és már 18 évesen azt nyilatkozta, hogy simán bevállalna filmes pucérkodást, hiszen az is a munkája része. Akkor Bernardo Bertoluccit nevezte meg, mint egy olyan rendezőt, akinek a kedvéért hajlandó lenne vetkőzni, ami elég furcsa, hiszen közismert, hogy az olasz mester milyen szemét módon bánt Maria Schneiderrel az Utolsó tangó Párizsban forgatásán.

Emma Watson Colonia

Pár évvel később, amikor A szürke ötven árnyalata női főszerepére pályázott, Watson megint emlékeztette a világot (úgy látszik, akkor sem figyeltem), hogy szívesen ledobná már a ruháit, de végül nem ő lett Anastasia Steele, így nem tudtuk a szaván fogni. A 26 éves színésznő kifejezetten szégyenlős volt az eddigi filmjeiben, tőle már az is botrányosnak számított, amikor a Lopom a sztárom-ban bikiniben mutatkozott, a diszkójelenetben pedig kinyújtotta a nyelvét (!!!). Később a Regression című thrillerjéhez próbáltak azzal kedvet csinálni, hogy abban fog először meztelenkedni, mondanom sem kell, ez nem történt meg.

Emma Watson Colonia
Botrányos nyelvkinyújtás a Lopom a sztáromban

A szabadosság korszaka még mindig nem jött el Watson számára, de a Colonia című új filmjében legalább láthatjuk melltartóban, az egyik jelenetben pedig leveszi az összes ruháját, és meztelenül ugrik be egy tóba. Mielőtt szétdurranna az olvasó agya, gyorsan hozzáteszem, hogy a vetkőzést mell fölött veszi a kamera, a pucér fejesugrásba pedig belelóg egy átkozott faág. De mindegy, Emma Watsontól már ez is szinte pornó!

Tovább

Hollywood leghíresebb deszkái

Elég már, hogy mindig csak a hatalmas dudájú színésznőkkel foglalkozunk! Most tizenkét olyat szedtünk össze, akinek semmi melle nincsen. 

Natalie Portman

A főiskolán volt egy orosz lány, akivel tök jóban voltam, de sosem mertem összejönni vele, mert attól féltem, hogy furcsa alakú melle van. Hát valahogy így érzek Natalie Portmannel kapcsolatban is. Amikor pár éve gyereket szült, felcsillant a remény, hogy esetleg kialakulhat valami mellszerű nála, de nem, ott állt idén májusban a cannes-i vörös szőnyegen, és még Nemes Jeles Lászlónak is nagyobb cickója volt, mint neki.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Emma Watson

Nem tudom, mit itattak a szegény gyerekekkel ott a Harry Potter-filmek forgatásán, de Daniel Radcliffe még mindig akkora, mint a kutya ülve, Emma Watsonnak meg sosem nőttek ki a mellei. Ezt valami jógvédő megvizsgálhatná.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Keira Knightley

A listánkban szereplő több színésznővel ellentétben ez a brit rózsa már több mint tíz éve előszeretettel mutogatja, amije van. Vagyis, amije nincs.

Claire Danes

Ha borogatja, elmúlik. Őrá elég sokáig nem tudtam szexuális lényként tekinteni, aztán meg mekkora kéjsóvár MILF-et hozott a Master of None-ban?! Az életben is van benne azért egy kis femme fatale-vonal, emlékezzünk csak arra, amikor a hét hónapos terhes Mary-Louise Parkertől szedte el a fasziját, aztán meg úgy csinált, mintha ezzel nem lenne semmi gond.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Milla Jovovich

Szinte már homorú, viszont akkora mellbimbiói vannak, mint egy filctoll kupakja. Valamit valamiért!

Aubrey Plaza

Elragadó nő, viszont akkora mellei vannak, mint nekem. Volt az a filmje, amiben kipróbálta a szex összes válfaját, de szegény kénytelen volt végig melltartóban dugni, mert azért mégis.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Alicia Vikander

Ha kedves akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy balettes cici, és hát miért ne akarnék kedves lenni?! Általános iskolában azzal riogatták a lányokat, hogy ne dohányozzanak, mert akkor nem nő tovább a mellük. Ha ez igaz, akkor Alicia elég hamar rákaphatott a cigire. Persze, ha Michael Fassbender elvan ezekkel a mellekkel, akkor ki vagyok én, hogy itt kötözködjek.

Mena Suvari

Mindenki emlékszik az Amerikai szépség-ből arra a híres jelenetre, amikor Kevin Spacey végre kettesben marad a lánya osztálytársával (Mena Suvari), akit az egész film alatt próbált becserkészni, a lány kinyitja a hálóingét, és a faszi visszahőköl az asszimetrikus, pöttöm mellek láttán. Vajon amikor Sam Mendes ezt a szerepet castingolta, direkt egy nagyon nagyon szép csajt keresett, akinek közben nagyon lehangoló mellei vannak? Mert akkor sikerrel járt!

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Kate Hudson

Őt egy ismerősöm javasolta a listába, és először ellenkeztem is, hogy ne már, neki tök nagy melle van van, de aztán megnéztem, és ja, elől szappanozzák, hátul habzik. Egyszer pucérkodott csak úgy rendesen, és rögtön a legelső filmjében, a Majdnem híres-ben, amiért Oscar-díjra is jelölték. Itt van belőle egy kocka.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Emma Stone

Soha nem láttuk még a mellét, és valószínűleg soha nem is fogjuk, továbbá nem is lenne mit látni feltehetően. Szerintem nagyon rózsazsín mellbimbója van, és ha lézersugarakat lőne velük, akkor leszedné a csillárt, annyira felfelé merednek. Persze, franc tudja.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Mia Wasikowska

Botsáska.

Mila Kunis

Jól leplezi, hogy befelé nőttek a mellei. Push up melltartó, miegymás. A Lepattintvá-ban volt róla az a félmeztelen kép a falon, amin relatíve emberes melle volt, de kiderült, hogy az egy testdublőré. Egyik haverom öt évvel ezelőtt összegabalyodott vele egy londoni buliban, és próbálta taperolni a mellét, de csak a helyét tudta. "Hervasztó volt" - mondta ez az ember, viszont hozzátette, hogy legalább jól csókolózik.

Natalie Portman Emma Stone Emma Watson Keira Knightley Mena Suvari Aubrey Plaza Kate Hudson Mia Wasikowska Mila Kunis Milla Jovovich Claire Danes

Tovább

Emma Watson izzadt és meztelen

Gyönyörű képek készültek a Harry Potter-sorozat sztárjáról James Houston fotóművész Natural Beauty című projekthez, amelyben környezettudatos hírességek (mint például Christy Turlington, Elle Macpherson, és Anja Rubik szupermodellek, vagy Adrian Grenier a Törtetők-ből) pózolnak ruha nélkül, legtöbbször egy-egy virág vagy faág társaságában. A több mint 120 fotót tartalmazó könyv április végén jelenik meg, az Amazonon már előrendelhető 31,5 dollárért.







Tovább

Emma Watsont ribancosították

Emma Watson most forgatja a The Bling Ring című Sofia Coppola-filmet, ami azokról a tinikről szól, akik pár éve kirabolták Paris Hilton, Lindsay Lohan és Orlando Bloom házait. Érdemes egy pillantást vetni a forgatási fotókra, mert az eddig jóskislány szerepkörben ismert Watson villant (meglehetősen ronda) melltartót, köldököt, ribancrendszámot, valamint figyelemre méltó lábakat is.






Tovább

Emma Watson első napja Oxfordban

Emma Watson megint suliba jár, ezt írta a honlapján ezzel kapcsolatban.

 

Tovább

Emma Watson tescós zacskóval jégkrémezik

Tovább

Emma Watson nyuszifülekkel

Van ennél cukibb dolog a világon?

 

Tovább

Emma Watson zokogva hálálkodik

Az utolsó Harry Potter-film péntek esti londoni díszbemutatóján Emma Watson egyenként köszöni meg kollégáinak azt a sok jót, amit kapott tőlük. Iszonyatosan aranyos.

 

Tovább

Én nem értek a divathoz, de

szerintem Emma Watsont elég hülyén sztájlingolták be erre a photocallra.

 

 

 

 

Tovább

Daniel Radcliffe miért nem tudott odamenni?

Biztos bebaszott és elaludt.

 

Tovább
«
12

Facebook