Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Palvin Barbara most tényleg megmutatta a mellét

Hát ez is megtörtént. Nem félhomályban, nem oldalról, nem ruhán keresztül. A LOVE magazin új számában anyaszült meztelenül áll előttünk a magyar szupermodell. Egy frusztráló, de izgalmas korszak zárult le ezzel, és ahogy az lenni szokott, ebben a végben sincs sok öröm. Annyi évnyi várakozás! Annyi találgatás! Palvin Barbara mellei már rég mítikus dimenziókat öltöttek, erre jön, és csak úgy megmutatja őket.

(a kép helye)

Persze, elkerülhetetlen volt. A legutóbbi Maxim- és LUI-magazinos fotósorozatok után már nem lehetett volna tovább húzni ezt a mell-nem-megmutatás dolgot, és dicsérendő, hogy ennyire puritán fotón történt meg végül a történelmi tett. Retus nélkül, erős világítással, szemből.

Mégis jobb lett volna, ha sosem látjuk meg (itt most a teljes társadalom nevében írok). Sokkal többet veszítettünk ezzel, mint amennyit nyertünk. Azt hittük, ezt akarjuk, de amikor megkaptuk, rájöttünk, hogy nem, nagyon nem ezt akartuk. És már nem lehet visszacsinálni. 

Barbara tekintetéből is ezt lehet kiolvasni a fotón. "Na, tessék. Itt vannak. Most örültök? Érdemes volt kikényszeríteni? Mert már semmi talány nem lehet a világban, igaz? Szerencsétlen faszok."

FRISSÍTÉS: Jött egy levél Palvin Barbara ügynökétől, hogy szedjük le a fotót, és én eleget tettem a kérésének. Még semmilyen hivatalos nyilatkozat nem volt az ügyben a modell vagy az ő menedzsmentje részéről, de a fórumokban kering egy csomó screenshot állítólagos csetbeszélgetésekről, amikben maga Palvin kérleli az illetőket, hogy szedjék le a pucér képet. A sztori, ami kirajzolódik kábé az, hogy Barbara nem járult hozzá, hogy a LOVE magazin lehozza ezt a fotót, úgy volt megbeszélve, hogy egy fekete téglalappal ki lesz takarva a melle, szóval most próbálják visszagyömöszölni a fogkrémet a tubusba, azaz eltüntetni a fotót az internetről.

Tovább

Palvin Barbara most Sharon Stone puncivillantását adja elő

Mostanra már teljesen egyértelmű, hogy Palvin Barbara eldöntötte, hogy cukin vihogó, plüsspandát ölelgető kislányból végzet asszonyává pozícionálja át magát. A minden eddiginél bevállalósabb Maxim-os és LUI magazinos fotósorozata után ezúttal a LOVE magazinnak forgatta le újra Sharon Stone legendás puncivillantós kihallgatási jelenetét az Elemi ösztön című 1992-es klasszikusból. Bár, ha jól látom a punciját azért kiblörrözték, kivéve, ha tényleg olyan neki ott alul, mint egy Barbie-babának.

Ahhoz képest, hogy a 23 éves magyar szupermodell színészi ambíciókat dédelget, az itteni alakítása finoman szólva is hagy kivetnivalókat maga után. Vaskos akcentusáról és bizonytalan intonációjáról hamarabb jut eszünkbe egy ukrán amatőrpornós, mint Sharon Stone (az elbaltázott utószinkron sem segít a dolgokon). A "cocaine" azaz "kokain" szó kiejtésével különösen meggyűlik a baja, pedig biztos vagyok benne, hogy nem először használja az életében ezt a kifejezést. A cigit mindenesetre hitelesen szívja.

Tovább

Palvin Barbara szeretné, ha a fenekére is figyelnénk kicsit

Van egy jó, meg egy rossz hírem. Tegnap mutattam meg három képet Palvin Barbara észbontóan szexi LUI magazinos fotósorozatából, és hiába írtam akkor, hogy várunk még továbbiakat, azóta kiderült, hogy a magyar szupermodellről sajnos csak ennyi került az újságba (ami tök igazságtalanság, mert például a szintén címlaplány Elsa Hosknak hét darab jutott, ráadásul ő tök pucér a legtöbbön).

A magazinhoz azonban mellékeltek egy 2017-es naptárat is, amiben Barbarának jutott az utolsó három hónap. Annyit foglalkoztunk már az elmúlt években a modell mellével, hogy felüdülés látni, hogy ezek a képek inkább a szintén figyelemre méltó fenekére koncentrálnak. Na, azért van egy cickós is, de mondanom sem kell, a kontroverziális bimbóudvar-polémiát ez sem dönti el megnyugtató módon.

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Tovább

Palvin Barbara meg akar ölni minket

Amikor kezdtük azt hinni, hogy Palvin Barbara Maxim-os fotósorozatánál jobb dolog már nem történhet idén, a magyar szupermodell bevetette az igazán nagy bombát.

Magyar idő szerint szerda hajnalban robbant a hír, hogy Barbara lesz az egyik címlaplánya a LUI magazin csürtökön megjelenő számának. Aki képben van a fontos dolgokkal kapcsolatban, az pontosan tudja, hogy ez mit jelent: egy minden eddiginél merészebb fotósorozatot. A pár éve újratöltött francia férfimagazin nem viccel, ha gyönyörű nők levetkőztetéséről van szó, és már az eddig kiadott pár fotóból is látszik, hogy Barbara komolyan vette a feladatot.

Palvin Barbara

A magyar lány valószínűleg azzal a kikötéssel élt, hogy "bármit megmutatok, kivéve a mellbimbómat", és a francia urak szemmel láthatóan a szavánál fogták. Ezek a képek sokkal nyersebbek, mint a Maximban megjelentek, nem olyan kiglancoltak, nem tűntették el rajtuk photosoppal Barbara anyajegyeit és testi hibáit (nézzük meg például a combját a fenti fotón), és éppen ezért sokkal szexibbek is. Izgatottan várjuk a teljes sorozatot.

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Tovább

Áttörés történt Palvin Barbara mellbimbója ügyében

Eddig tévúton jártam. Nem láttam a fától az erdőt. De most megvilágosodtam!

Palvin Barbara notórius mell-nem-mutogatását eddig mindig egyetlen okkal próbáltam magyarázni. Hogy túl nagy a bimbóudvara. Vagy, hogy túl átlátszó a bimbóudvara. De arra nem gondoltam, hogy ezek egyszerre is fennállhatnak, arra meg aztán pláne nem, hogy itt még nincs is vége az anomáliák sorának. Mutatom a vadiúj bizonyítékot.

Palvin Barbara

A Maxim magazinba készült fenti fotó, olyan mint azok az optikai illuziós képek, amiket ha elég sokáig nézünk, akkor meglátunk bennük valami meghökkentő dolgot. Hát, én elég sokáig néztem ezt a fotót, és megláttam benne, hogy

Palvin Barbarának totál asszimetrikusak a mellei.

A jobboldalin tök lent és szélen van a bimbó, a baloldalin meg középen. Emellett a bimbóudvarok mérete is különbözőnek tűnik.

Ő R Ü L E T ! ! !

Amúgy érdemes elolvasni a cikket is a Maximban, nekem az a kedvenc részem benne, amikor Palvin Barbara megpróbálja elmagyarázni az amerikai magazin újságírójának, hogy mi történik egy disznóvágáson.

Palvin Barbara

Aki pedig a saját szemével szeretné megtekinteni a magyar szupermodellt földi valójában, az menjen csütörtökön este hét órára a budapesti V. kerületi Deák Ferenc utca (idegesítőbb nevén: Fashion Street) 19. alatt lévő Intimissimi boltba. De bimbóudvar villantásokra azért nem érdemes számítani.

Tovább

Palvin Barbara őrjítően félmeztelen

Palvin Barbara mostanában beszélt arról, hogy szeretné már maga mögött hagyni a cuki kislányos imidzsét, és felnőtt nőként prezentálni magát. 

Az imidzsváltás egyik első lépéseként a Maxim nevű népszerű férfimagazin decemberi/januári számának címlapján félmeztelenül pompázik a magyar szupermodell, aki nemrég töltötte be a 23-at.

Palvin Barbara

A magazinba készült teljes fotósorozat még nem került fel a netre, de a kedvcsinálónak kirakott néhány fotóból következtethetünk arra, hogy mire számíthatunk majd: újabb "mutatom is a cickóm, meg nem is"-típusú huncutkodásra.

A legizgalmasabb talán ez az alábbi fekete-fehér fotó, amin Barbara egy áttetszó anyagú fehér leplet vagy mit visel. A kínzó bimbóudvar-kérdést (vagyis már kérdésEKet) nem válaszolja meg kielégítően ez sem, de az van mit bogarászni rajta (főleg nagyobb felbontásban)

FRISSÍTÉS: Kijött két újabb kép a sorozatból, egyik jobb, mint a másik, attól függően, hogy az ember inkább a cicit, vagy a popsit szereti.

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Tovább

Palvin Barbarának nagyon halvány a bimbóudvara

Akit érdekelnek az igazán fontos dolgok, biztosan ismeri azt a teóriámat, miszerint Palvin Barbara azért nem mutogatja sohasem a mellét, mert túl nagy a bimbóudvara. Ennek az elméletnek az alátámasztására számos áttetsző ruhás fotót mutattam még áprilisban, de most szembejött egy olyan GIF, ami gyökeresen megváltoztat mindent, amit eddig a világról, azon belül is Palvin Barbara melléről gondoltam.

Kapaszkodjatok meg, mert sokkoló lesz a hír (mondjuk a poszt címével már kissé elszpojlereztem, de mindegy):

Palvin Barbarának bőrszínű a bimbóudvara!!!

Palvin Barbara

A GIF egy Sports Illustrated-videóból származik, ami még márciusban került fel a YouTube-ra. Ez nagyon bizarr, mert azt hittem, a magyar szupermodell összes Sports Illustrated-es videóját tüzetesen átnéztem már bimbónyomok után kutatva, de úgy látszik, ez kimaradt. A szóbanforgó rész 1:02-nél van.

Perdöntőnek, vagy bizonyító erejűnek azért nem nevezném ezt a felvételt, de nem tűnik úgy, mintha digitálisan radírozták volna ki azt a bimbóudvart, hiszen amikor belenyúltak a képbe más helyen, azt látványosan tették. Lásd itt:

Kicsit utánaolvastam a témának, és nagy meglepetésemre kiderült, hogy a halvány vagy bőrszínű bimbóudvar egy nagyon is gyakori jelenség. A Budapesti Plasztikai Sebészet honlapján például van egy cikk arról, hogy Angliában egyre több nő színezteti sötétebbre a bimbóudvarát tetoválás útján.

Na, akkor itt az újabb ügy, aminek Palvin Barbara az élére állhatna! Már meg is jelent lelki szemeim előtt, ahogy a költséges divathóbort ellen kampányol NO INK IN MY NIPPLE szlogennel.

Tovább

Fontos előrelépés a Palvin Barbara melléhez vezető úton

Aki olvassa ezt a blogot, biztos felfigyelt már arra, hogy különös érdeklődéssel követjük Palvin Barbara karrierjét, azon belül is, hogy mikor mutatja meg már végre a mellét. Ebben a témában a 22 éves magyar szupermodell tegnap újabb lépést tett a helyes irányba, amikor is kiposztolt négy olyan fotót magáról, amin gyakorlatilag teljesen átlátszó fehérneműben mutatkozik.

Ez a sorozat az ügynöksége, az IMG számára készült, és abba a műfajba tartozik, amikor egy modell bármiféle photoshopos beavatkozás nélkül mutatja meg, hogyan is néz ki éppen. Hát Palvin Barbara éppen iszonyú jól néz ki.

Palvin Barbara

Az év elején, a Sports Illustratedben közölt fotói idején felmerült Barbarával kapcsolatban, hogy lassan már plus size modellként kell gondolni rá, olyan kis husi volt a neves magazin fürdőruhás különszámában.

A nyári fesztiválszezon, úgy tűnik, megtette hatását: Barbara lemozogta magáról a babahájt, plusz feltehetően a konditermet is rendszeresen látogatta, a végeredmény pedig egy olyan nádszálvékony, szálkás test lett, ami láttán még Leonardo DiCaprio is elégedetten csettintene a nyelvével.

Palvin Barbara

A kínzó bimbóudvar-kérdést sajnos nem válaszolják meg az új fotók sem, de azért minden eddiginél jobban sejlik fel az, aminek fel kell sejlenie. Ebben az ügyben talán majd a Sports Illustrated videójának a cenzurázatlan változata lesz segítségünkre, amiből két jelenetnek már fel is bukkant a neten blörnélküli verziója ebben a videóban.

Ennek:

Palvin Barbara

És ennek:

Palvin Barbara

Persze, az lesz a szép, ha az alábbi táncikálós werkvideóról tűnik majd el a homály.

Tovább

Játsszunk olyat, hogy ki kukkantja meg először Palvin Barbara mellét!

Palvin Barbara is részt vett szerdán este a La La Land című musical díszbemutatóján a velencei filmfesztiválon. Ez az a film, amiben Ryan Gosling zúg bele Emma Stone-ba (és fordítva), és állitólag olyan varázslatos és romantikus az egész, illetve olyan mennyiségű életerővel tölti fel a nézőt, hogy ha hullát ültetsz be rá, rögtön feltámad.

A Philosophy nevű ruhamárka (ők öltöztetik Barbarát a fesztiválon) Instagramjára került fel egy kis videó, amiben a tavaly négymillió dollárt kereső magyar szupermodell odamegy a vörös szőnyeg szélén álldogáló pórnéphez.

Palvin Barbara

A videó kapcsán egy nálam érettebb gondolkodású ember talán arra hívná fel a figyelmet, hogy a leghíresebb magyar milyen profin nyomja ezt a jópofizást a rajongókkal. Hogy egy perc alatt kioszt néhány autogramot, és négy közös szelfihez is pózol. De nekem leginkább az tűnt fel, hogy többször is olyan szögből veszi a kamera Barbarát, hogy tökre be lehet látni a dekoltázsába, és gyakorlatilag minden irányból meg tudjuk csodálni a mellét (amit ugyebár még sosem mutatott meg úgy igaziból).

Nagy csalódás lehetett Barbara számára, hogy Ryan Gosling nem vett részt ezen a premieren (nem engedték el a Szárnyas fejvadász 2 magyarországi forgatásáról), de talán jobb is ez így, mert kínos jelenetet is eredményezhetet volna a nagy találkozás. Azt ugyanis az alábbi videóból tudjuk, hogy bocs, Eva Mendes, de Palvin Barbara igenis megcsókolná Ryan Goslingot.

Barbara velence vörös szőnyeges vonulásáról ide kattintva megnézhetsz 222 darab nagyfelbontású fotót.

Tovább

Nézzük meg meztelenül a másik csajt a Suicide Squadból!

A szuperhősfilmben Harley Quinnt alakító Margot Robbie-t már az öregapám is látta meztelenül (ha te még nem, akkor kattints ide), ezért most koncentráljunk inkább a Suicide Squad másik hihetetlenül vonzó színésznőjére, Cara Delevingne-re, aki polgári foglalkozását tekintve szupermodell.

Delevingne 1992-ben született, tehát csak egy évvel idősebb Palvin Barbaránál, de már hússzor annyit pucérkodott, mint a magyar szupermodell. Ja, ez hülyeség, mert nullaszor húsz, az még mindig csak nulla lenne. Akkor fogalmazzunk inkább úgy, hogy ő egy csomót pucérkodott.

Cara Delevingne Suicide Squad Margot Robbie Palvin Barbara

Tovább
«
123

Facebook