Jennifer Lopez mostanában mintha azt szeretné, hogy ne csak a világbajnok fenekéről, hanem néha az a szenzációs melléről is beszéljenek már az emberek. Ott volt például az a mélyen dekoltált ruha, amit a Golden Globe-díjkiosztóra vett fel, és aminek láttán Jeremy Renner elkezdett "glóbuszokat" emlegetni.




Aztán A szomszéd fiú című legújabb filmjének keddi premierjén meg így jelent meg.




A kettő között pedig megjelent egy fotósorozata a Complex magazinban, amit leginkább cickóközpontúként tudnánk jellemezni. Itt van belőle három jellemző kép:






Amúgy ezt A szomszéd fiú-t úgy harangozták be, hogy ebben a filmben rendesen megcsodálhatjuk majd Lopez mellét. Ha ez igaz, akkor a színésznő ezzel egy 18 éves ínséges időszaknak vetne véget, ugyanis utoljára az 1997-es Halálkanyar című filmben mutatott cicit a mozivásznon.