Aki megnézte a 2011-es Halhatatlanok című kalandfilmet, azt hihette, hogy látta meztelenül a Gettómilliomos-ban feltűnt Freida Pintót. A gyönyörű színésznő azonban alaposan lehűtötte a rajongóit, amikor egy interjúban bevallotta, hogy testdublőr ugrott be helyette használtak, és ő maga ott sem volt a forgatáson, amikor a szexjelenetet vették fel.

A Blunt Force Trauma című legújabb filmjében azonban tényleg pucérkodik Pinto, és pont olyan cuki melle van, ahogy azt elképzelhettük. A legnagyobb talány az egészben, hogy miért vállalta el ezt a gagyi akciófilmet (lehet, hogy lakáshitelt vett fel?), amikor korábban kifejezetten igényesen választotta meg a szerepeit. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Woody Allen, Julian Schnabel és Michael Winterbottom, valamint benne volt az utóbbi idők egyik legkirályabb nyári látványfilmjében, A majmok bolygója: Lázadás-ban. Na, de ne értetlenkedjünk feleslegesen, inkább nézzük meg a jelenetet!