Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Palvin Barbara most tényleg megmutatta a mellét

Hát ez is megtörtént. Nem félhomályban, nem oldalról, nem ruhán keresztül. A LOVE magazin új számában anyaszült meztelenül áll előttünk a magyar szupermodell. Egy frusztráló, de izgalmas korszak zárult le ezzel, és ahogy az lenni szokott, ebben a végben sincs sok öröm. Annyi évnyi várakozás! Annyi találgatás! Palvin Barbara mellei már rég mítikus dimenziókat öltöttek, erre jön, és csak úgy megmutatja őket.

(a kép helye)

Persze, elkerülhetetlen volt. A legutóbbi Maxim- és LUI-magazinos fotósorozatok után már nem lehetett volna tovább húzni ezt a mell-nem-megmutatás dolgot, és dicsérendő, hogy ennyire puritán fotón történt meg végül a történelmi tett. Retus nélkül, erős világítással, szemből.

Mégis jobb lett volna, ha sosem látjuk meg (itt most a teljes társadalom nevében írok). Sokkal többet veszítettünk ezzel, mint amennyit nyertünk. Azt hittük, ezt akarjuk, de amikor megkaptuk, rájöttünk, hogy nem, nagyon nem ezt akartuk. És már nem lehet visszacsinálni. 

Barbara tekintetéből is ezt lehet kiolvasni a fotón. "Na, tessék. Itt vannak. Most örültök? Érdemes volt kikényszeríteni? Mert már semmi talány nem lehet a világban, igaz? Szerencsétlen faszok."

FRISSÍTÉS: Jött egy levél Palvin Barbara ügynökétől, hogy szedjük le a fotót, és én eleget tettem a kérésének. Még semmilyen hivatalos nyilatkozat nem volt az ügyben a modell vagy az ő menedzsmentje részéről, de a fórumokban kering egy csomó screenshot állítólagos csetbeszélgetésekről, amikben maga Palvin kérleli az illetőket, hogy szedjék le a pucér képet. A sztori, ami kirajzolódik kábé az, hogy Barbara nem járult hozzá, hogy a LOVE magazin lehozza ezt a fotót, úgy volt megbeszélve, hogy egy fekete téglalappal ki lesz takarva a melle, szóval most próbálják visszagyömöszölni a fogkrémet a tubusba, azaz eltüntetni a fotót az internetről.

Tovább

Palvin Barbara most Sharon Stone puncivillantását adja elő

Mostanra már teljesen egyértelmű, hogy Palvin Barbara eldöntötte, hogy cukin vihogó, plüsspandát ölelgető kislányból végzet asszonyává pozícionálja át magát. A minden eddiginél bevállalósabb Maxim-os és LUI magazinos fotósorozata után ezúttal a LOVE magazinnak forgatta le újra Sharon Stone legendás puncivillantós kihallgatási jelenetét az Elemi ösztön című 1992-es klasszikusból. Bár, ha jól látom a punciját azért kiblörrözték, kivéve, ha tényleg olyan neki ott alul, mint egy Barbie-babának.

Ahhoz képest, hogy a 23 éves magyar szupermodell színészi ambíciókat dédelget, az itteni alakítása finoman szólva is hagy kivetnivalókat maga után. Vaskos akcentusáról és bizonytalan intonációjáról hamarabb jut eszünkbe egy ukrán amatőrpornós, mint Sharon Stone (az elbaltázott utószinkron sem segít a dolgokon). A "cocaine" azaz "kokain" szó kiejtésével különösen meggyűlik a baja, pedig biztos vagyok benne, hogy nem először használja az életében ezt a kifejezést. A cigit mindenesetre hitelesen szívja.

Tovább

Palvin Barbara szeretné, ha a fenekére is figyelnénk kicsit

Van egy jó, meg egy rossz hírem. Tegnap mutattam meg három képet Palvin Barbara észbontóan szexi LUI magazinos fotósorozatából, és hiába írtam akkor, hogy várunk még továbbiakat, azóta kiderült, hogy a magyar szupermodellről sajnos csak ennyi került az újságba (ami tök igazságtalanság, mert például a szintén címlaplány Elsa Hosknak hét darab jutott, ráadásul ő tök pucér a legtöbbön).

A magazinhoz azonban mellékeltek egy 2017-es naptárat is, amiben Barbarának jutott az utolsó három hónap. Annyit foglalkoztunk már az elmúlt években a modell mellével, hogy felüdülés látni, hogy ezek a képek inkább a szintén figyelemre méltó fenekére koncentrálnak. Na, azért van egy cickós is, de mondanom sem kell, a kontroverziális bimbóudvar-polémiát ez sem dönti el megnyugtató módon.

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Tovább

Palvin Barbara meg akar ölni minket

Amikor kezdtük azt hinni, hogy Palvin Barbara Maxim-os fotósorozatánál jobb dolog már nem történhet idén, a magyar szupermodell bevetette az igazán nagy bombát.

Magyar idő szerint szerda hajnalban robbant a hír, hogy Barbara lesz az egyik címlaplánya a LUI magazin csürtökön megjelenő számának. Aki képben van a fontos dolgokkal kapcsolatban, az pontosan tudja, hogy ez mit jelent: egy minden eddiginél merészebb fotósorozatot. A pár éve újratöltött francia férfimagazin nem viccel, ha gyönyörű nők levetkőztetéséről van szó, és már az eddig kiadott pár fotóból is látszik, hogy Barbara komolyan vette a feladatot.

Palvin Barbara

A magyar lány valószínűleg azzal a kikötéssel élt, hogy "bármit megmutatok, kivéve a mellbimbómat", és a francia urak szemmel láthatóan a szavánál fogták. Ezek a képek sokkal nyersebbek, mint a Maximban megjelentek, nem olyan kiglancoltak, nem tűntették el rajtuk photosoppal Barbara anyajegyeit és testi hibáit (nézzük meg például a combját a fenti fotón), és éppen ezért sokkal szexibbek is. Izgatottan várjuk a teljes sorozatot.

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Tovább

Ekkora melleket sem láttunk még magyar tévésorozatban

Magyarországon eddig egyedül a Válótársak alkotói jöttek rá, hogy mi kell egy tévésorozatba ahhoz, hogy érdekes legyen: cickók. Arra azárt nem tudnak ezzel rávenni, hogy konkrétan nézzem is, de azért mindig becsülettel végigtekerem, és az első évadból meg is mutattam Földes Eszter, Pálmai Anna és Sághy Tímea, valamint Szorcsik H. Viktória pucérkodását. Ez utóbbit tényleg kötelező megnézni.

A második évad rögtön egy nagy botlással indult, egy fél fia mell sem került az első részbe, és mit ad Isten, azonnal zuhanásnak is indult a nézettség. Az eheti epizóddal meg átestek a ló túloldalára, mert akkora dudákat raktak bele, hogy abból egy is sok. Persze, ezt nem panaszkodásból írom, szélesítsük csak a magyarok horizontját, ilyet is kell látni.

Az említett emlők tulajdonosát Horváth Alexandrának hívják, a színművészeti egyetem végzős hallgatója, és a hét közepén már lenyilatkozta a Borsnak, hogy neki tök fontos, hogy indokolt legyen a vetkőzés. "Ha ott a helye, és művészileg is megfelelően alátámasztott, akkor abszolút nem feszélyez és nem zárkózom el előle." Na, hát itt művészileg úgy alá volt támasztva, mint a cövek.

Horváth Alexandra Válótársak

Alexandra a bábszínész szakra jár az SZFE-n, ezért meg is lepődtem, amikor azt mondta a Borsban, hogy az egyetemen GYAKRAN volt már hasonló jelenete. Ez meg hogy lehet? Bábszínész szakon? Már ott is csak az erkölcstelenség megy?! Miért nem csinálják meg inkább a Nyúl Péter-t?!

Érdekes adalék, hogy Alexandra az egyetemi osztálytársa és egyben a csaja annak a Barna Zsombornak, aki a Barátok közt-ben három évig játszotta Illés Pétert, és akit pár hete láttam a Budapest Bábszínház A csillagszemű juhász című előadásának címszerepében, és teljesen jól nyomta a srác.

Horváth Alexandra Válótársak

A Bors újságírója feltette Alexandrának azt a nyilván mindenkit érdeklő kérdést is, hogy valódiak-e a mellei, és nagyon fullos választ húzott ki a színésznőből:  

"Amit a nézők látnak a sorozatban, teljesen természetes. A sajátom, nem csináltatnám meg a cicimet semmi pénzért. Nyilván nem tagadom, érzem is, hogy nagy feltűnést kelt a mellem, de kellemetlen helyzetbe még sohasem kerültem miatta. Méregetnek, megnéznek a férfiak, olykor a nők is, de megtanultam ezzel együtt élni. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Nem tudnám megmondani, hogy ez szerencse vagy nem, ilyen alkat vagyok, és kész."

Tovább

Mihalik Enikő volt már ennél pucérabb, de szexibb még soha

Mint ismeretes, a magyar szupermodellt az a megtiszteltetés érte, hogy az amerikai Playboy decemberi számának címlapján pompázhat. A patinás férfimagazin pár hónapja profilt módosított, és betiltotta a ciciket (vagy legalábbis a mellbimbókat) a fotósorozataiban, ami Mihalik Enikő esetében kifejezetten szerencsés, hiszen ő már annyit pucérkodott, hogy nincs ember ebben az országban, aki álmából felkeltve ne ismerné fel száz közül is a mellét.

Most felkerült a netre a teljes Playboy-sorozat. Szuperjó a képek hangulata, én a legjobban ezt az elsőt imádom, amin az ablakra rajzol szívecskét, szoros második pedig az, amin a bugyiját húzza le ott a székben, de mindenki meg fogja találni köztük a maga kedvencét.

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Tovább

Áttörés történt Palvin Barbara mellbimbója ügyében

Eddig tévúton jártam. Nem láttam a fától az erdőt. De most megvilágosodtam!

Palvin Barbara notórius mell-nem-mutogatását eddig mindig egyetlen okkal próbáltam magyarázni. Hogy túl nagy a bimbóudvara. Vagy, hogy túl átlátszó a bimbóudvara. De arra nem gondoltam, hogy ezek egyszerre is fennállhatnak, arra meg aztán pláne nem, hogy itt még nincs is vége az anomáliák sorának. Mutatom a vadiúj bizonyítékot.

Palvin Barbara

A Maxim magazinba készült fenti fotó, olyan mint azok az optikai illuziós képek, amiket ha elég sokáig nézünk, akkor meglátunk bennük valami meghökkentő dolgot. Hát, én elég sokáig néztem ezt a fotót, és megláttam benne, hogy

Palvin Barbarának totál asszimetrikusak a mellei.

A jobboldalin tök lent és szélen van a bimbó, a baloldalin meg középen. Emellett a bimbóudvarok mérete is különbözőnek tűnik.

Ő R Ü L E T ! ! !

Amúgy érdemes elolvasni a cikket is a Maximban, nekem az a kedvenc részem benne, amikor Palvin Barbara megpróbálja elmagyarázni az amerikai magazin újságírójának, hogy mi történik egy disznóvágáson.

Palvin Barbara

Aki pedig a saját szemével szeretné megtekinteni a magyar szupermodellt földi valójában, az menjen csütörtökön este hét órára a budapesti V. kerületi Deák Ferenc utca (idegesítőbb nevén: Fashion Street) 19. alatt lévő Intimissimi boltba. De bimbóudvar villantásokra azért nem érdemes számítani.

Tovább

Palvin Barbara őrjítően félmeztelen

Palvin Barbara mostanában beszélt arról, hogy szeretné már maga mögött hagyni a cuki kislányos imidzsét, és felnőtt nőként prezentálni magát. 

Az imidzsváltás egyik első lépéseként a Maxim nevű népszerű férfimagazin decemberi/januári számának címlapján félmeztelenül pompázik a magyar szupermodell, aki nemrég töltötte be a 23-at.

Palvin Barbara

A magazinba készült teljes fotósorozat még nem került fel a netre, de a kedvcsinálónak kirakott néhány fotóból következtethetünk arra, hogy mire számíthatunk majd: újabb "mutatom is a cickóm, meg nem is"-típusú huncutkodásra.

A legizgalmasabb talán ez az alábbi fekete-fehér fotó, amin Barbara egy áttetszó anyagú fehér leplet vagy mit visel. A kínzó bimbóudvar-kérdést (vagyis már kérdésEKet) nem válaszolja meg kielégítően ez sem, de az van mit bogarászni rajta (főleg nagyobb felbontásban)

FRISSÍTÉS: Kijött két újabb kép a sorozatból, egyik jobb, mint a másik, attól függően, hogy az ember inkább a cicit, vagy a popsit szereti.

Palvin Barbara

Palvin Barbara

Tovább

Palvin Barbarának nagyon halvány a bimbóudvara

Akit érdekelnek az igazán fontos dolgok, biztosan ismeri azt a teóriámat, miszerint Palvin Barbara azért nem mutogatja sohasem a mellét, mert túl nagy a bimbóudvara. Ennek az elméletnek az alátámasztására számos áttetsző ruhás fotót mutattam még áprilisban, de most szembejött egy olyan GIF, ami gyökeresen megváltoztat mindent, amit eddig a világról, azon belül is Palvin Barbara melléről gondoltam.

Kapaszkodjatok meg, mert sokkoló lesz a hír (mondjuk a poszt címével már kissé elszpojlereztem, de mindegy):

Palvin Barbarának bőrszínű a bimbóudvara!!!

Palvin Barbara

A GIF egy Sports Illustrated-videóból származik, ami még márciusban került fel a YouTube-ra. Ez nagyon bizarr, mert azt hittem, a magyar szupermodell összes Sports Illustrated-es videóját tüzetesen átnéztem már bimbónyomok után kutatva, de úgy látszik, ez kimaradt. A szóbanforgó rész 1:02-nél van.

Perdöntőnek, vagy bizonyító erejűnek azért nem nevezném ezt a felvételt, de nem tűnik úgy, mintha digitálisan radírozták volna ki azt a bimbóudvart, hiszen amikor belenyúltak a képbe más helyen, azt látványosan tették. Lásd itt:

Kicsit utánaolvastam a témának, és nagy meglepetésemre kiderült, hogy a halvány vagy bőrszínű bimbóudvar egy nagyon is gyakori jelenség. A Budapesti Plasztikai Sebészet honlapján például van egy cikk arról, hogy Angliában egyre több nő színezteti sötétebbre a bimbóudvarát tetoválás útján.

Na, akkor itt az újabb ügy, aminek Palvin Barbara az élére állhatna! Már meg is jelent lelki szemeim előtt, ahogy a költséges divathóbort ellen kampányol NO INK IN MY NIPPLE szlogennel.

Tovább

Szexi diáklánynak öltözött Szabó Erika jöhet?

A magyar filmgyártás talán legnagyobb bűne, hogy az elmúlt hat évben nem kezdett semmit Szabó Erikával.

A Barátok közt "új" Tildájaként megismert csodaszép színésznő először, és egyelőre utoljára a 2010-es Üvegtigris 3-ban tűnt fel a mozivásznon. Mindenki emlékszik, hogy mekkorát alakított abban a filmben.

Szabó Erika

Azóta semmi.

Oké, Erika akkor kezdett el a Színművészeti Egyetemre járni, és ott nem nagyon szokták engedni a hallgatóknak a külsős munkákat, de az osztálytársai közül már egy csomóan tök sok filmben és tévésorozatban szerepeltek. Például ifj. Vidnyánszky Attila (Veszettek, A Viszkis, Aranyélet), Bach Kata (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan), Vecsei Miklós (Egynyári kaland), Mészáros Blanka (Brazilok) vagy Zsigmond Emőke (Játszótársak).

Szabó Erika
Szabó Erika, ifj. Vidnyánszky Attila és Bach Kata valami színházi előadásban

Szabó Erika ellenben parlagon hever, és azt se felejtsük el, hogy ő volt messze a legidősebb az osztályában, tehát konkrétan a legjobb éveit vesztegeti el éppen (26 éves volt az Üvegtigris 3 idején, most novemberben lesz 32).

Amíg arra várunk, hogy valamelyik magyar rendező végre észbe kapjon, és megkínálja Szabó Erikát egy normális filmszereppel, nézzük meg azt a két társadalmi célú reklámot, amit mostanában csinált a színésznő. Az egyikben a középiskola legnagyobb balfasza azzal az ürüggyel szólítja le a suli legjobb nőjét, hogy menjenek el együtt vért adni. Az egyperces videóból kiderül például, hogy Szabó Erika 31 évesen is tök hitelesen hozza a miniszoknyás, haspólós, focikabátos gimis csajt.

A másik szpot a légimentőknek való adományozást népszerűsíti. Itt az alkotók teljesen rossz irányba mentek: Szabó Erikának magyarázzák el az újraélesztést egy életnagyságú baba segítségével. 

Mondom, mit kellett volna csinálni: Erika anyaszült meztelenül fürdőzik egy hegyi tavacskában, amikor is rosszul lesz, kijönnek a légimentők, kihúzzák a vízből, a két fickó  összeveszik azon, hogy melyikük élessze újra, de aztán egy gyors kő-papír-olló után az egyik adja neki a szívmasszázst, a másik pedig a szájból-szájba lélegeztetést. Ha ezt forgatják le, biztos, hogy nem 3958 megtekintés lenne rajta a YouTube-on, hanem mondjuk kétmillió!

Szabó Erika

Tovább

Facebook