Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Cindy Crawford a Playboyban

Tovább

Palvin Barbara a Törtetők sztárját puszilgatja

Leonardo DiCaprio legkedvesebb magyar pajtása, Palvin Barbara ismét színészközelbe került. A 21 éves szupermodell az Instagramon posztolt egy fotót, amin Törtetők című tévésorozat, illetve mozifilm 39 éves sztárjának, Adrian Greniernek az arcára nyom egy jókora puszit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a két celebritás összejött volna, a kép alá írt hashtagek arról árulkodnak, hogy egy farmerreklámot forgatnak együtt (a kölyökképű színész januárban lett a Buffalo David Bitton nevű farmermárka új arca).

Különben Greiner és DiCaprio már minimum 17 éve ismerik egymást, ugyanis 1998-ben együtt játszottak Woody Allen Sztárral szemben című filmjében (az alábbi jelenetfotón meg lehet találni mindkettőjüket), idén márciusban pedig arról írtak a lapok, hogy DiCaprio 50 ezer dollárral támogatta Greiner készülő bálnás dokumentumfilmjét.

Tovább

Megvan Szabó Erika pornós hasonmása

Amikor a baráti társaságunkban híres magyar színésznők pornós hasonmásairól kezdünk el beszélgetni, mindig akad valaki, aki benyögi, hogy "Brooklyn Chase meg kiköpött Szabó Erika!", de eddig elmulasztottam leellenőrizni ennek az állításnak a valóságtartalmát. Most viszont eszembe jutott, és gyorsan levadásztam egy jelenetet, amelyben az említett pornószínésznő fejti ki művészeti tevékenységét.

Hát igen, értem, mire gondolhatnak a többiek. A testi adottságok mindenképpen stimmelnek, és vannak olyan szögek, amikből Chase valóban nagyon emlékeztet a Barátok közt egykori Tildájára, míg más szögekből egyáltalán nem. Különben szerintem Sarka Katára legalább annyira hasonlít, mint Szabó Erikára, de ez nem meglepő, hiszen Sarka Kata is nagyon hasonlít Szabó Erikára.

Az Adult DVD Talk nevű site-on olvasható interjúból megtudtam Brooklyn Chase-ről, hogy

  • kevesebb mint négy hónappal született Szabó Erika után (mindketten a harmincadik életévüket tapossák éppen)
  • nyolc centivel alacsonyabb a magyar színésznőnél
  • tizenöt éves korában veszítette el a szüzességét (ez az információ nem áll rendelkezésre Szabó Erikával kapcsolatban)
  • tizennyolc éves korában ment férjhez (azóta elváltak)
  • 2012 óta dolgozik a pornószakmában
  • eddig 67 filmben szerepelt
  • kedvence a kutyapóz, amely közben egy kis hajhúzás sincs ellenére
  • naponta minimum egyszer szokott maszturbálni.
  • lehet követni a Twitteren és az Instagramon is.

Tovább

Nicole Kidman anyaszült meztelenül téblábol az út közepén

Három évvel ezelőtt írtam, hogy az A listás hollywoodi színésznők közül Nicole Kidman pucérkodik a leglelkesebben, később külön foglalkoztunk a legjobb mell-, és fenékvillantásaival is. A helyzet továbbra is változatlan, a 48 éves színésznőn a Strangerland című legújabb filmjében sincs nagyon ruha, de mintha közölte volna a rendezővel, hogy oké, hajlandó vagyok tök meztelenül botorkálni picit, de annyi kikötésem azért lenne, hogy kizárólag mocskos üvegen keresztül fényképezhettek.

Nem tudom, miről szól a Strangerland, és hadd ne nézzek már utána, de a film merészebb jeleneteiből összevágott nyolcperces videóból annyi azért lejött, hogy Kidman egy zaklatott asszonyt játszik, aki előbb a sírás határán lovagolja meg a férjét (Joseph Fiennes), aztán hazavisz valami félidióta fickót szexuális felhasználásra, amúgy meg folyton olyan kis trikókat hord, amiket majd átdöfnek a mellbimbói. Akit csak a címben emlegetett powerjelenet érdekel, tekerjen 6:25-höz.

Tovább

Audrey Tautou melle meglepően tökéletes

Audrey Tautoura sosem gondoltam szexi nőként, olyan ő inkább, mint egy cuki angyal. Épp ezért eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy az egyik korai filmjében pucérkodott, azon meg pláne, hogy ilyen szenzációsan néz ki ruha nélkül. Mindez 2000-ben történt, egy évvel az Amélie előtt, A szabad gondolkodó című kosztümös vígjátékban, ami állítólag rémes, bár nem lehet teljesen borzalmas egy olyan film, aminek az egyik jelenetében Tautou és az akkor még csak 19 éves Vahina Giocante félmeztelenül társalognak a legendás Fanny Ardant-nal egy fürdőben.

A film egyik későbbi jelenetében Tautou hátulról is megmutatja magát, és mit ad Isten, a feneke is legalább olyan fantasztikus, mint a melle. Az alábbi képen ő a baloldali lány.

Tovább

Mel Gibson új nője meztelenül

Rosalind Ross és Devon Maitozo
ESPN Magazin - The Body Issue, 2011

Tovább

Palvin Barbara izzadt és gyönyörű

Fantasztikus fotósorozat készült Palvin Barbaráról a svéd Elle magazin júliusi számába (jegyezzük meg a fotós nevét, Andreas Sjödin). Amit viszont nem értek:

mitől lett Barbara hirtelen ennyire szeplős!?

Most vagy az van, hogy mindig is szeplős volt, csak nekem eddig nem tűnt fel (kizárt dolog), vagy mindig is szeplős volt, de ezt eddig rejtegette valami direkt erre a célra készült L'Oreal-termék segítségével, vagy pedig most sem szeplős igazából, csak pár fotó erejéig szeplőket rajzoltak rá. Bárhogy is legyen, azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy ez eddig az év talánya!

Tovább

Most akkor Mia Wasikowska mellét is láttuk

Aki foglalkozik azokkal a dolgokkal, amik valóban számítanak, pontosan tudja, hogy Mia Wasikowska (Alice csodaországban, Térkép a csillagokhoz) még sosem mutatta meg a melleit a mozivásznon.

Volt az a kis bimbóskodás a zuhany alatt a 2013-as Vonzások-ban.

A Tracks-ben pedig úszkált egyet pucéran, illetve meztelenül bolyongott a sivatagban, de az olyan homályos volt, hogy nem látszódott belőle semmi.

Az új Bovaryné-adaptációban azonban végre rendesen megnézhetjük Wasikowska tüneményes cickóit.

Tovább

Már a színpadon sem pucérkodhat nyugodtan az ember

A Mamma miá-ból és A nyomorultak-ból ismert Amanda Seyfried most éppen az Off-Broadwayen játszik Neil LaBute The Way We Get By című darabjában. A kétszemélyes drámában egy pasi és egy csaj (Seyfried és Thomas Sadoski) együtt tölti az éjszakát, miután részegen összejöttek egy esküvőn, és másnap reggel próbálnak kezdeni valamit egymással. Az előadás egyik jelenetében a 29 éves színésznő hirtelen lekapja magáról a fickó vintage Star Wars-pólóját, amiben aludt, és kábé három másodpercre egy szál bugyiban mutatkozik a színpadon. Naná, hogy akadt egy ember a közönség soraiban, aki lefilmezte ezt a pillanatot, és feltöltötte a netre.

Egy másik ember pedig csinált a lényegi részből egy szép nagy GIF-et.

Seyfried tizenöt évesen kezdett el színészkedni az As the World Turns című szappanoperában, első emlékezetes alakítását a Bajos csajok-ban nyújtotta üresfejű gimis picsaként, a mozivásznon először a 2009-es Chloe - A kísértés iskolája című Atom Egoyan-filmben vetkőzött le, és adott elő egy bevállalós leszbikus szexjelenetet Julianne Moore-ral.

Négy évvel később a tragikus sorsú pornószínésznőt, Linda Lovelace-t játszotta a Lovelace című életrajzi filmben. Nézzük is meg ebből az összes meztelenkedését!

Tovább

Marion Cotillard az új kedvenc rapperem

Tovább

Facebook